Kolontár és Devecser között, Kolontártól mintegy 200 méterre borult árokba egy kisteherautó kedden a kora esti órákban. Személyi sérülés nem történt, azonban a jármű olyan mélyen került az árokba, hogy kizárólag emeléssel lehetett kimenteni. A helyszínre a városlődi székhelyű Speciális Mentő Alakulat Alapítvány érkezett műszaki mentésre. A beavatkozás közel négy órán át tartott, és sikeresen zárult.
Orbán János, a Speciális Mentő Alakulat Alapítvány vezetője a helyszínen elmondta, hogy a felkérést 17 óra 18 perckor kapták. A riasztást követően az alakulat négy fővel, valamint egy magasból mentésre is alkalmas gépjárművel indult a baleset helyszínére Városlődről. A mentés idejére a rendőrség elterelte a forgalmat, a járművek Kolontár belterületén keresztül közlekedhettek, így Ajka felől továbbra is elérhető maradt Devecser iránya. A munkálatok során – Horváth Zoltán polgármesterrel egyeztetve – kolontári polgárőrök is segítették a helyszíni biztosítást. A beavatkozás végül jelentős anyagi kár okozása nélkül eredménnyel járt, a kisteherautót biztonságosan kiemelték az árokból.







