A Kék Zónák titkai nyomában, avagy adj esélyt az egészségnek címmel indult egy inspiráló előadássorozat az ajkai Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár aulájában, amely az egészség megőrzésére fókuszál. A korábbi Kék Zónákkal foglalkozó előadások sikerére alapozva, most a szervezők egy új életmód klub megalakítását célozzák meg. Az előadásokat díjtalanul látogathatjuk, melyek keretében Szabó Attila adventista veszprémi lelkész közösségének lelkes tagjaival együtt vállalja, hogy a világ Kék Zónáiban jellemző, főként vegán ételek elkészítésével és bemutatásával közelebb hozza a közönséghez a hosszú élet művészetét.
Február 26-án egy még meleg burgonyapürével felturbózott rakott brokkolis étel kóstoltatásával és bemutatásával kezdődött az előadás, melyet Szabó Attila segítői szolgáltak fel a hallgatóság számára. Az étel elkészítési módjának és receptjének ismertetése közben az előadók egyértelműen rámutattak az összefüggésre a világ számos pontján – Kalifornia, Costa Rica, Szardínia, Görögország, Japán – főként keresztény közösségekben élő, százéves kort elérők vagy meghaladók aránya és a vegán táplálkozás, a mozgás, a hit és a közösség ereje között.
Egy ismert streaming szolgáltatón ugyanebben e témában futó és a Kék Zónákat bemutató dokumentumfilm sorozat tanulságait – miszerint a titok főként a táplálkozásban és a mindennapi mozgásban, valamint a közösség erejében és a hitben van – saját diákkal és saját életükből vett példákon keresztül szemléltették az előadók. Az előadás végére mindenkinek egyértelművé vált, hogy létezhetnek a szokásosnál egészségesebb, főként növényi alapanyagok, mint például egy Japán szigeten Okinaván a közösség által nagy mennyiségben fogyasztott lila édes burgonya, de ez nem elegendő ahhoz, hogy garantálja a hosszú életet. Sőt, a városi urbánus környezet a vidéki élettel ellentétben, nem akadálya a hosszú életnek, amelyre jó példa az amerikai Loma Linda városában élő száz évest kort meghaladók magas arányát mutató katolikus közösség. Az ajkai hallgatóság hálásan fogadta a hírt, miszerint akár Ajkán is lehetséges hosszú távon egy olyan fokozatos életmódváltást célként kitűző közösség kialakítása, amelyben a száz évet elérő, vagy meghaladó tagok aránya a szokásosnál nagyobb mértékű lehet.

Az egy órás előadás zárásaként levetítettek egy Mit tanulhatunk a vadlibáktól? című kisfilmet, majd a hálás közönség tagjai kölesfasírt, lencsepástétom, hamis májas és avokádókrém recepteket és főzési tanácsokat tartalmazó brosúrát vihetett magukkal bátorítandó saját családjukat a vegán táplálkozás kipróbálására és a Kék Zónák titkainak megfejtésére. A további öt előadás tartalmáról az ajkai művelődési házban működő információs ponton elérhető szórólapról tájékozódhatnak az érdeklődők.