Tüskeváron, a helyi temetőben vettek végső búcsút szombaton 14 órakor Molnár Leventétől, a település korábbi polgármesterétől. A gyászszertartáson családtagjai, rokonai, barátai, egykori munkatársai, tisztelői és a település lakói kísérték utolsó útjára.
Molnár Levente 59 évesen hunyt el. Életútja szorosan kötődött Tüskevárhoz, a Somló-hegyhez, a vendéglátáshoz, a borászathoz és a közösség szolgálatához. Már fiatalon közel került a vendéglátás világához, később a Somló Borozóban, az Autó Technikánál, majd a Molnár Pincészetben dolgozott, valamint a Levino Kft. ügyvezetője volt. Életének meghatározó része volt a Somlói borvidék, a szőlő, a bor, a vendéglátás, valamint a vadászat is.
A búcsúztatóban elhangzott, hogy polgármesterré választása után szíve egyik fele szülőfalujáé, Tüskeváré lett. A település életében meghatározó szerepet vállalt, munkáját a falu iránti szeretet, a közösségért végzett szolgálat és az emberek segítése jellemezte.
Tüskevár Község Önkormányzata és a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal dolgozói nevében úgy búcsúztak tőle, mint akinek neve összeforrt Tüskevár múltjával, fejlődésével és a közösség életével. Kiemelték, hogy több mint két évtizeden át dolgozott a településért, az itt élőkért és a közösség jövőjéért. Nemcsak vezetőként dolgozott, hanem szívvel-lélekkel szolgálta a falut. Munkássága nyomán számos fejlesztés valósult meg, de nemcsak épületeket és intézményeket hagyott maga után, hanem közösséget is épített. A búcsú gondolataiban elhangzott: Tüskevár Levente számára nem munkahely vagy feladat volt, hanem otthon és hivatás.
Fia, Molnár Kevin személyes hangú búcsújában a közös somlói emlékeket, a vendéglátás, a szőlő, az erdő és a vadászat szeretetét idézte fel. Elmondta, hogy édesapjától tanulta meg a Somló szeretetét, a vendéglátás és a borászat alapjait, valamint az erdő tiszteletét. Úgy fogalmazott, mindaz, amit tőle kapott, tovább él benne: a szavaiban, a mozdulataiban, a döntéseiben és az emlékeiben.
Lánya, Molnár Viktória megható szavakkal emlékezett édesapjára. Felidézte gyermekkori emlékeit, a közös családi pillanatokat, a somlói pincében töltött éveket, a rendezvényeket és azokat az értékeket, amelyeket édesapjától kapott. Mint mondta, édesapja megtanította őket arra, hogy a célokért küzdeni kell, és kitartással, szívvel-lélekkel kell végezni mindazt, amibe az ember belekezd.
Barátja, Sziva úgy búcsúzott tőle, mint régi, közeli baráttól, szinte testvértől. Felidézte a közös fiatal kori éveket, a közös munkát, a beszélgetéseket, a nevetéseket, a vadászatokat és az együtt töltött hosszú napokat. Elmondta, hogy betegsége idején is mellette volt, segítette, fogta a kezét, és próbálta könnyebbé tenni az utolsó napokat. Szavai szerint Molnár Levente méltósággal viselte a szenvedést, és a legnehezebb időszakban is megőrizte emberségét.
Barátja, Attila búcsújában arról beszélt, hogy Molnár Leventét életében a jótettek, az önzetlenség és a mások iránti figyelem vezérelték. Úgy fogalmazott, mindig kész volt segíteni, többet adott, mint amennyit valaha kért. Kiemelte kitartását, akaraterejét és azt az emberi tartást, amellyel a megpróbáltatásokat és betegségét viselte. Elmondta, hálás azért, hogy barátja lehetett, és hálás azért is, hogy az utolsó pillanatokban is vele lehetett.
Molnár Levente egy segítőkész, önzetlen, közösségért élő ember volt, emlékét családja, barátai, egykori munkatársai, tisztelői és Tüskevár közössége szeretettel és kegyelettel őrzi.
