40 éve lett újra város Sümeg

Január 6-án Sümeg várossá válásának 40. évfordulóját ünnepelték. A hagyományos rendezvény a kulturális évad összefoglaló kisfilmjével kezdődött, majd a Radetzky Huszár Egyesület bevonulása következett. A város elért eredményeit, sikereit ünnepi köszöntőjében Dr. Navracsics Tibor miniszter, a térség országgyűlési képviselője méltatta. Az elmúlt negyven év – hangsúlyozta -, az ország történelmében is jelentős időszak volt. Az ország egésze átalakult, súlyos válságokon mentünk át, de mégis a vidéki Magyarország újjászületése volt. Megújuló tereket, újjá szerveződött közösségeket, erős lokálpatriotizmust tapasztalhattunk és ez így van Sümegen is. Navracsics Tibor optimista Sümeg jövőjét illetően – fejezte ki. Abban bízik, hogy az elkövetkező időszakban a fejlesztési tervek megvalósulásának megfelelően Sümeg ismét elfoglalja méltó helyét a magyar kultúrtörténetben, a turizmusban, hiszen kiváló adottságokkal rendelkező, óriási hagyományokkal bíró város, mely remélhetőleg a Dunántúl közepén még fontos szerepet fog betölteni.
Végh László, Sümeg város polgármestere köszönetet mondott a régi nagy elődöknek azért a kulturális és történelmi hagyatékért, amelye ma is büszkék az itt élők, majd a korábbi polgármestereknek és a város lakosságának azért, hogy az elmúlt negyven esztendőben oly sok nehézségen át mostanra virágzó, élhető várossá válhatott Sümeg.
A jubileumi ünnepségen hagyományosan városi kitüntetéseket is átadtak. A képviselő-testület Adorján Géza részére posztumusz díszpolgári címet adományozott, a sümegi zeneiskola elindításában, a város zenei és kulturális életének fellendítésében és a helyi közoktatás területén végzett kimagasló munkássága elismeréseként. Az elismerést özvegye vette át Végh László polgármestertől és Kiss Csilla Magdolna jegyzőtől. Borbás Balázs motocross-versenyző és Molnár Bátor történelmi íjász, illetve küzdősportoló Jó tanuló – jó sportoló elismerést, Iván Bence röplabdázó és Pálfi Tamás egyéni vállalkozó Sümeg városért-emlékplakettet, Kántor Ferencné tanító Kisfaludy Sándor-emlékplakettet, Marton Istvánné Közigazgatásáért-emlékérmet vehetett át. Az ünnepségen közreműködött a Broadway Táncegyüttes, a Szegedy Róza Női Kar, a Balance Táncegyüttes és Pintér Zoltán énekes.

A képek forrása: Navracsics Tibor facebook oldala

0
Kosár
  • No products in the cart.