A Magyar Vöröskereszt Veszprém Vármegyei Szervezete – a Vas vármegyei szervezettel közösen – kedd este 19 órától Pilismaróton előre láthatólag vasárnapig teljesít 0-24 órás szolgálatot. Baráth Gábor, a Magyar Vöröskereszt Veszprém Vármegyei Szervezet igazgatója elmondta, hogy munkájuk során gondoskodnak az árvízi védekezésben részt vevő hivatásos és civil segítők kávé és tea ellátásáról, valamint koordinálják az élelmiszer ellátmány kiosztását. Napi több ezer adag kávé és tea fogy a gátak mellett. Hozzátette, az előbbieken túl elsősegélynyújtó pontot is üzemeltetnek és a homokzsákolásra szolgáló területek megvilágítását is segítik 16 db nagy teljesítményű LED reflektorral és saját aggregátorral.
A Vöröskereszt munkatársai 24 órás váltásokban dolgoznak és feladataikat szorosan együttműködve végzik a Katasztrófavédelemmel és a védelmi bizottság elnökével. Előreláthatólag vasárnap estig lesznek szolgálatban a helyszínen, Pilismarót üdülőtelepének védelmében.-tájékoztatta portálunkat Baráth Gábor.