Ravasz Tiborral az Ajkai Magyar Imre Kórház volt gazdasági igazgatójával beszélgetett az Ajka TV riportere az egészségügy jelenlegi helyzetéről és jövőbeli kilátásairól. Ravasz Tibor az elmúlt öt évben az egészségügyben dolgozott, most válaszolt az Ajka TV riporterének kérdéseire. A válaszok lényegi részeit rövidítve most közre adjuk, majd a riportot is megnézhetik a lenti hivatkozás megnyitásával.
Az egészségügyben dolgozók gyakran beleszeretnek a munkájukba, és figyelemmel kísérik az eseményeket, még akkor is, ha már nem aktívak az adott területen. Ravasz Tiborral is így van, szerinte az embereknek kialakult egy sztereotip esetenként rossz véleményük az egészségügyről, amelyet nehéz megváltoztatni, de árnyalni lehet. Ezzel szemben a politikusok nem kívánnak véleményt alkotni az egészségügyről, sőt tartanak az egészségügyi témáktól, mert úgy vélik, hogy ezekkel nem lehet választást nyerni, csak veszíteni. Mindkét típusú politikussal találkozott már fejtette ki a bevezetőjében a volt gazdasági igazagató.
Az ajkai kórházban is zajlik az az átalakítási folyamat, amelyet a magyar egészségügy az elmúlt években nehezen visel. Az orvosok és a szakápolók hiánya nehéz kérdés, addig míg szerencsésebb történelmű és fejlettségű országok – nyelvismeretre tekintet nélkül – jelentős fizetéseket kínálva nyitva állnak a hazai orvos és nővér társadalom előtt, addig a megoldás nem csak nehéz, hanem költséges is. A humánerőforrás hiány miatt egyelőre a kormányzatnak össze kell vonnia az erőforrásokat egyes területeken, hogy biztosítani tudja a minimális szolgáltatásokat, ellátásokat. Ravasz Tibor szerint jó irány, hogy minden megyében legyen egy szuperkórház, de a városi kórházakat, mint alapellátást biztosító intézményeket, ahol lehetséges meg kellene őrizni. Egy több lépcsős átalakítási folyamat során kivezették a hálapénzt, visszaadva az orvosok számára a társadalom megbecsülését és persze nyugati színtű fizetést. A szakdolgozók bére jelentősen emelkedett az elmúlt három évben. Az ajkai kórházban az infrastruktúra fejlesztések sem maradtak el, például az infektológiai épület felújítása 3 milliárd forintból valósult meg az elmúlt években. Ravasz Tibor szerint a nemzetközi működési és finanszírozási modellek közül a vegyes rendszerek működnek a legjobban, ahol az állami, közös kockázatviselésen alapuló ellátást kiegészíti az egyéni biztosításon alapuló magán ellátás. De, mint minden rendszert ezt is fokozatosan kellene elfogadtatni az emberekkel, akikkel őszintén kellene beszélni az egészségügy előtt álló és őket jelentősen érintő nehézségekről, hiszen nem kérdés hogy meg kell reformálni a jelenlegi rendszert a beteg gyógyulási esélyeinek javítása érdekében.
Ravasz Tibor szerint el kell mondani az embereknek közérthetően, hogy ez egy nagyon bonyolult, sok érdekeltségi rendszert ötvöző rendszer, amelynek egy több fázisból álló átalakítási folyamatának kellős közepén vannak a kórházak. A paraszolvencia kivezetéséhez jelentős béremelés kellett, közben a technológiai fejlesztések sem állhattak le, de mindenhova egyelőre nem lehet MR, CT, röntgen berendezéseket telepíteni. A mentőszolgálat új autókat kap, a mentőállomásokhoz vezető utakat felújítják, az ügyeleti rendszer ma már lassan beváltja a hozzá fűzött reményeket. Ravasz Tibor szerint nincs annak költségvetési, de talán szakmai létjogosultsága sem, hogy 20-30 kilométeren belül két szuperkórház működjön, de az alapellátásokat meg kell őrizni a városi kórházakban, a vármegyei kórházak segítségével. Az ajkai kórháznak is biztosítania kell, olyan alapvető szolgáltatásokat, mint az SBO, traumatológia, belgyógyászat és a gyermekgyógyászat, nőgyógyászat-szülészet.
Az ajkai kórház számos további tárgyi feltétellel, műszaki kapacitással – üres ágyak, használaton kívüli épület részek, uszoda stb. – rendelkezik, amelyek humán erőforrás hiányában most nem működhetnek, de megfelelő humán és pénzügyi feltételek mellett újra használhatók lennének gyógyításra, a betegek érdekében. Ravasz Tibor bízik abban, hogy az ajkai kórházzal kapcsolatos, az elmúlt években kidolgozott működési modellek, fejlesztési elképzelések a jövőben megvalósulhatnak.
Nézd meg a teljes beszélgetést itt: https://fb.watch/vfmkYRnvQE/