Szombat délután tartotta második családi napját a Fekete István Vadásztársaság. A társaság vadász tagjai ismét tartalmas és emlékezetes programokkal várták tagtársaikat, családtagjaikat és barátaikat. A rendezvény célja az volt, hogy a természet, a hagyományok és a közösségi élmények köré szervezve nyújtson kikapcsolódást az egyesület közösségének.
A rendezvényt Dukán László elnök nyitotta meg és köszöntötte a vendégeket. Köszöntőjében kiemelte, hogy szeretnének a családi nappal hagyomány teremteni és minden év június utolsó szombatján megrendezni az eseményt. A résztvevők visszajelzései és a vendégek száma megerősítette, hogy van igény a közös, értékeket közvetítő programokra. Horváth Tibor, a Fekete István Irodalmi Társaság elnöke felelevenítette a vadásztársaság névadójának, az egyik legismertebb magyar író életét és elmesélte miért tartja ajkai írónak Fekete Istvánt. Beszédében méltatta az író teljes életművét, külön kiemelve ajkai kötődéseit és a vadászattal, a természettel kapcsolatos írásait.

A családi nap főszervezőjeként Tóth Róbert vadász kiemelte, hogy az esemény nem csupán a szórakozásról szól, hanem fontos célja a közösségépítés is – hogy a tagság és családtagjaik jobban megismerjék egymást, és egyben betekintést nyerjenek a vadászat világába. A programok összeállításánál ezért külön figyelmet fordítottak arra, hogy azok a természet iránti tiszteletet és a vadászati hagyományok értékeit is közvetítsék. A nyitó beszédek után közös tiszteletadás következett az elhunyt vadásztársak emlékművénél. A koszorúzást a 84 éves, rangidős vadásztárs Hinger Károly végezte.
A délután a kikapcsolódásról és a közös szórakozásról szólt, a gyerekeket ugrálóvár, erdei kisvasutas kirándulás, valamint légpuskalövészet várta, míg a felnőttek és a vadász feleségek számára légpuskalövész versenyt rendeztek. Fekete Istvánról szóló kvízjáték biztosított tartalmas szórakozást a résztvevők számára, akiket könyvdíjakkal jutalmaztak. A légpuskalövészet versenyében öt kategóriában hirdettek eredményt: 12 év alatti és feletti lányok és fiúk, valamint a vadászfeleségek is külön kerültek díjazásra. A sport és kulturális programokat különleges ételekkel koronázták meg, szarvaspörkölt házi tarhonyával, nyárson sült vaddisznó, amerikai hot-dog és házi grillkolbász került a tányérokra a kicsik és a nagyok örömére.






