Gyorsul a választási kampány – kormánypárti lakossági fórum Ajkán és Tósokberénden

A magyarországi országgyűlési választási kampány hajrája közeledik. A 2026. április 12-én tartandó választás napjához közeledve egyre több alkalmat találhat, a választópolgár a kormánypárti és az ellenzéki képviselőjelöltekkel való találkozásra. A Veszprém-vármegyei 03-as választókörzet legnagyobb településén Ajkán – ahol a körzet választópolgárainak több mint a negyvenöt százaléka lakik – sincs ez másként. A kormánypárt országgyűlési képviselője, aki a körzetben újrázni szeretne, a múlt héten Tósokberénd városrészben és a városközpontban is lakossági fórumot tartott.

A Tósokberéndi Ifjúsági Házban tartott fórumon a városrész méretéhez képest is jelentős érdeklődés fogadta Navracsics Tibort, a Fidesz–KDNP jelenlegi országgyűlési képviselőjét. A jelenlévők köszöntése után a politikus összefoglalta az elmúlt négy év városrészi és városi fejlesztéseinek eredményeit, egyúttal arra kérte a tósokberéndieket, hogy értékeljék eddigi munkáját. Mint fogalmazott, azt a szövetséget, amelyet korábban Ajka lakóinak és a város polgármesterének is felajánlott, ígéretként kezelte, és álláspontja szerint ezt be is tartotta. Példaként említette, hogy megújult az ajkai belvárosban a csónakázó tó és környezete, amely így már nemcsak a pihenést szolgálja, hanem a sportélet számára is új lehetőségeket teremt. A tervek szerint a közeljövőben például duatlonversenyzők is használhatják majd a tavat. Kiemelte azt is, hogy megújult a várost és Tósokberéndet átszelő Torna-patak hídjainak jelentős része, és ezt a jövőben a patakmeder revitalizációja is követheti. Ennek eredményeként megszűnhetnek a belvárosi villámárvizek, miközben a jelenlegi betonmedrek helyét egy rendezettebb, akár sétákra is alkalmas patakparti környezet veheti át. Beszámolójában kitért a város gazdasági helyzetére is. Elmondta, hogy a választókerületbe érkező mintegy hatvanmilliárd forintos támogatás közel egyharmada Ajkára, illetve az ajkai gazdasági szereplőkhöz került. Hangsúlyozta, hogy támogatott szervezetet vagy önkormányzatot soha nem kérdezett arról, kire szavaz, mert ezt másodlagosnak tartja. Mint mondta, számára az elsődleges a becsületes munka és a jövőbe vetett hit.

A képviselő szerint az elvégzett munka mellett a jövő feladatai is legalább ilyen fontosak. Ezek közül kiemelte a 8-as főút gyorsforgalmi fejlesztésének befejezését, amelynél négy évnyi tervezőmunka után hamarosan az építési szakasz is elkezdődhet. A jelenlévők ugyanakkor némi humorral garanciát is kértek erre, hiszen a 8-as út fejlesztése évtizedek óta tart, Ajkáig azonban a korábbi ígéretek ellenére sem jutott el. Navracsics Tibor erre úgy reagált: személye jelenti a garanciát, hiszen korábbi képviselői időszakában is folyamatosan épült az út. A vasúti fejlesztés szintén szóba került. Ezzel kapcsolatban jó hírként közölte, hogy a kivitelező Swietelsky tájékoztatása szerint 2026. május 28-án újraindulhat a vasúti közlekedés Ajka és Veszprém között. A jövőbeni ajkai beruházások között említette a padragkúti városrészben tervezett szociális intézmény megvalósítását, valamint a padragkúti kerékpárút ügyét is, amelyet támogatásáról biztosított. Hozzátette: az Ajkaújváros lakóterület fejlesztése sem torpanhat meg, a város fejlődésének továbbra is lendületben kell maradnia. A jelentős infrastrukturális fejlesztési elképzelések mellett a sport- és kulturális turizmus erősítését is Ajka egyik lehetséges kitörési pontjaként említette. Ennek kapcsán felvetette, hogy a felújított kriptongyár különleges módon is népszerűsíthető lenne: akár úgy is, mint a nemzetközileg ismert szuperhős, Superman hajtóerejét adó kriptonit „szülőhelye”.

A képviselő beszámolója után a kérdéseké volt a folytatás. Természetesen záporoztak a kérdések és az elismerő szavak egyaránt. Sokakat érdekelt a kórház ügye, a környékén lévő parkolási helyzet, valamint a hiányzó gyalogátkelő kérdése. De hiányolták az onkológiai kezeléseket és az orvosokat is a városi kórházból. Csak néhány téma a hallgatóság által felvetettekből: alacsony padlós vonatok, zebrák a városban, Hadházy Ákos ámokfutása, Magyar Péter stílusa és kokainozása, Princz Gábor és Malek Andrea, Magyar Falu Program, megduplázódott autószám, a mélyszegénység és ötezer Dubajban kint rekedt magyar, az új zeneiskola és a dobra verni tervezett régi zeneiskola épületének helyzete.

A lakossági fórum záró akkordjaként többen dedikáltatták narancssárga esőkabátjaikat, vagy egyéb fideszes relikviáikat a képviselővel, majd zárógondolatként Navracsics hangot adott annak a reményének, hogy a jelenlegi választási kakofóniában mindenki kiabál, de talán Ajkán a versenytársaknak is köszönhetően nyugalom lesz és van.

0
Kosár
  • No products in the cart.