Márciusi ifjak Kertán

Kerta községben ünnepélyes megemlékezést tartottak a 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseiről, ahol a Magyar Fogyatékosok Lovas Sportszövetség tagjai lóhátról tisztelegtek a hősök előtt és a helyi iskola diákjai színvonalas műsort adtak.

Kerta község kultúrházában március 15-én ünnepélyes megemlékezést tartottak a 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az esemény különlegességét a Magyar Fogyatékosok Lovas Sportszövetség tagjai adták, akik lóháton tisztelegtek a kultúrház előtt, és várták az ünnepre érkező helyieket. Az ünnepséget Rózsa Zoltán, Kerta polgármestere nyitotta meg, aki köszöntötte a település megjelent lakóit. A nemzeti himnusz meghallgatása után a Kertai Általános Iskola diákjai léptek a művelődési ház színpadára. Az első, második, harmadik, ötödik és hatodik osztályos tanulók színvonalas műsorral készültek, amelyet Somlai Erika Teréz tanító irányításával adtak elő. A gyermekek bátorsága és lelkesedése példaértékű volt, mint egykor a márciusi ifjaké, hiszen sokan betegség miatt nem tudtak megjelenni, így a fellépők szinte egy nap alatt készültek fel hiányzó társaik szövegéből is.

A műsor során a közönség egy új, vizuális elemekkel, zenével és Szigligeti Gábor és felesége táncával színesített előadást láthatott. A háttérben a forradalom és szabadságharc eseményeiről készült klipet, kisfilmet és visszaemlékezéseket vetítettek, amelyek még látványosabbá és egyedivé tették az ünnepi megemlékezést. A kertai ünnepség méltó módon tisztelgett a márciusi ifjak és a szabadságharc hősei előtt, és erősítette a közösség összetartozását és a közös emlékezetet. Foto: RRZs.
0
Kosár
  • No products in the cart.