Veszprémgalsán ünnepélyes keretek között adták át az ifjúsági házat április 10-én, amely a fiatalok számára kínál számos szórakozási és sportolási lehetőséget. Az épület egyik termében darts, valamint csocsó, pingpong és biliárdasztalok kaptak helyet, míg a másik teremben egy kick-box edzőtermet hoztak létre, ahol a későbbiekben Czilli Bálint kétszeres kick-box világbajnok tart majd edzéseket.
A polgármester Simon Gábor elmondta, hogy közel 11 millió forint kormányzati támogatásból sikerült felújítani az intézményt. Az eszközöket és berendezéseket az önkormányzat saját forrásból finanszírozta. Megtudtuk, hogy az épület korábban iskola volt, de az évek során elvesztette funkcióját, így szükségessé vált egy olyan közösségi hely létrehozása, ahol a fiatalok találkozhatnak, beszélgethetnek, játszhatnak és sportolhatnak. Reményét fejezte ki, hogy az új ifjúsági ház megnyitása sok barátságot és jó hangulatot hoz majd a közösség életébe.

Az ünnepség végén a polgármester kihívta a minisztert egy csocsó versenyre, amely vidám hangulatban zajlott.