Somlói borászbál

A Somlói Hegyközség hagyományos borászbálja az idén is összehozta a borvidék borászait, partnereiket és a Somló-hegy lelkes rajongóit, hogy megünnepeljék a többszáz éves tradíciókat és közösen tervezzék, építsék a hegy jövőjét. Az eseményt Tornai Tamás, a Somlói Borvidék Hegyközségének elnöke nyitotta meg, beszédében a borász közösség egységére és a hegy borászainak jövőjére fókuszált.

Tornai Tamás beszédében nemcsak a borászat aktuális kihívásaira világított rá, hanem mélyebb gondolatokat is megosztott a közösség építésének fontosságáról. Köszönetet mondott Baráth Sándor ötletgazdának, akinek fáradhatatlan munkájának köszönhetően vált hagyománnyá a Somló-hegyen a borászbál. Kiemelte továbbá Danka Imrének, a hegyközség alelnökének szerepét is, aki tevékenységével jelentősen hozzájárult a közösség építésének folyamatához. Nyitóbeszédében Tornai Tamás hangsúlyozta, hogy a közösségek erősítése létfontosságú minden időszakban, de különösen a mai, gyorsan változó világban, ahol a hagyományosan demokratikus rendszerek gyakran kevés támogatást nyújtanak. A magyar borászat jelenlegi helyzetéről szólva kiemelte, hogy a rendszerváltás óta számos kihívással néztek szembe a hazai bortermelők. Ilyen volt a borvidékeken a termőterületek csökkenése, de ezzel szemben a borvidéki közösségek birtokában vannak olyan páratlan örökségnek, amelyet ápolni és továbbfejleszteni kell a jövő borász generációi számára.
A borászok bálján az asztalokon nem csak a borászatok különleges borai kerültek fókuszba, hanem a mérsékletes alkoholfogyasztás egészségügyi előnyeit is népszerűsítette Tornai Tamás. Beszédében aláhúzta az élményalapú események fontosságát, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy új kapcsolatok alakuljanak kis és a meglévő kötelékek szorosabbra fűződjenek.
Tornai Tamás zárszavában biztosította az elegáns vendégeket arról, hogy a bál nemcsak egy múló esemény, hanem egy újabb lépés a közösségi összefogás és a borászatok jövőbeni sikereinek útján. Mindenkinek kellemes estét és jó szórakozást kívánt, megerősítve az összetartozás érzését, amely a bál igazi szellemiségét adja.
Az este vidám hangulatáról az Eldorado zenekar, az ínycsiklandó menüről, többek között harcsa-ragulevesről, malac császárhúsról, valamint bécsi palacsintáról a Tornai Pincészet gondoskodott.

báli éjszaka során tombolahúzás is emelte az est fényét, ahol a borászatok által felajánlott tombolatárgyak bevételéből a hegyközség marketing tevékenységét támogatják, hogy még szélesebb körben ismertté válhassanak a somlói borászatok és különleges boraik.

0
Kosár
  • No products in the cart.