Világviszonylatban is kiemelkedően teljesít Magyarország legkisebb borvidéke

A Somló Kapuja Látogatóközpontban rendezték június 20-án a Somlói Borvidék 2025. évi hivatalos borversenyének díjátadó ünnepségét. A mindössze 832 hektáros borvidék, hazai és nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítményre képes, melyet az idei versenyen induló tételek is bizonyítottak. A borászok 84 tétellel neveztek, amelyek 2 nagyarany, 25 arany, 47 ezüst és 10 bronz minősítést szereztek. A díjátadó gálán 13 aranyérmes borászat is bemutatkozott a borértő nagyközönségnek.

Tornai Tamás: A somlói bor csoda, amelyet együtt alkottunk közösséggel, munkával és hittel

A hegyközség elnöke ünnepi beszédében a somlói borvidék kivételes nemzetközi sikereit méltatta. Mint mondta, 2025-ben a világ három legjelentősebb borversenyének legjobb tétele magyar volt és a Somlóról származott, ez történelmi eredmény, amelyet a borvidék kis mérete csak még jelentősebbé tesz. A helyi borokat világviszonylatban is kiemelkedőnek nevezte, és nemzetközi elismerésüket egyfajta „csodaként” jellemezte. Beszédében kiemelte, hogy az elismerés nemcsak a díjazottakat illeti, hanem valamennyi termelőt, akik nap mint nap kockázatot vállalnak, munkájukkal növelik a Somló hírnevét. A jövő kihívásaira utalva hangsúlyozta a globális gazdaság és ökológiai környezet kihívásai közös cselekvést, összefogást, alkalmazkodást és folyamatos tanulást igényelnek. A természet ajándék, amit felelősséggel kell használni. A borász feladata nem a harc, hanem a harmónia keresése. A fejlődéshez nemcsak piac, hanem barátság, vendégszeretet, egymás tisztelete is elengedhetetlen.- fogalmazott a hegyközség elnöke. Köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a borvidék sikeréhez. Majd büszkén számolt be konkrétan is az elmúlt év nemzetközi eredményeiről: „A világ három legjelentősebb borversenyének mindegyikén taroltak a somlói borok. Az International Wine Challenge egyetlen magyar aranyérmes tétele és a 12 magyar ezüstéremből 7 is Somlóról származik.” A statisztikák valóban lenyűgözőek: ez a kis borvidék, amely a magyar bortermelő terület mindössze 0,8%-át teszi ki, olyan eredményeket produkál, ami világviszonylatban is kiemelkedő. – fogalmazott Tornai Tamás.

Zárásként kiemelte a hétvégi somlói programok jelentőségét, amelyek a hagyomány és az új lendület ötvözésével gazdagítják a borvidék kulturális és közösségi életét. Arra buzdított mindenkit, hogy vigyék tovább a Somló jó hírét, őrizzék meg az értékeket és építsék közösen a borvidék jövőjét. Foto: RRZs.

Nagy István agrárminiszter ünnepi beszédében méltatta a somlói borvidék különleges adottságait és történelmi jelentőségét, kiemelve: noha Somló Magyarország legkisebb történelmi borvidéke, mégis kivételes minőséget képvisel. Mint mondta, „áldott hely, áldott hegy”, ahol a hagyomány és az innováció kéz a kézben jár. A miniszter elismeréssel szólt a helyi borászok elkötelezettségéről és az organikus szőlőművelés térnyeréséről. Hangsúlyozta, hogy 2024 augusztusától csak 100%-ban organikus vagy átállás alatt lévő ültetvényekről származó alapanyag használható Somló Superior borok készítéséhez. A fenntarthatóságot szolgálja az is, hogy Somló ültetvényeinek közel 60%-a már ökológiai művelésű. A tárcavezető kitért a technológiai újításokra is, köztük a szőlőművelő robotok alkalmazására, valamint új termékek megjelenésére, mint a narancshéjas borok és kiváló minőségű pezsgők.

A miniszter bejelentette: az agrárkormányzat a borágazat hosszú távú megerősítésére közel 28 millió eurónyi támogatást biztosít 2025-ben, a 2024–2027-es időszakban pedig összesen 112 millió eurót. A források többek között a szőlőültetvények korszerűsítését, beruházásokat, promóciót és innovációt támogatnak. Zárásként arra biztatta a jelenlévőket, hogy „becsüljük meg azt az értéket, amit a hegy és az ember együtt alkotott”, mert így Somló jövője is olyan gazdag lehet, mint dicső múltja. Foto: RRZs.

Az esemény különlegességét fokozta, hogy a díjátadó előtt „Somló 3000 éves kincsei és öröksége” címmel dr. Tarbay János Gábor, Soós Bence és dr. Péterváry Tamás, a Magyar Nemzeti Múzeum régészei interaktív előadást tartottak a hegyen nemrég feltárt késő bronzkori (Kr.e. 1450-800) és kora vaskori (Kr.e. 800-450) rituális kincsekről. A leheletvékony aranyfóliával díszített bronznyakék bemutatása során az előadók rávilágítottak arra, hogyan kapcsolódik össze a múlt öröksége a jelen kultúrájával.

Az előadást követően elköszönt a közösség Kovács Zoltán leköszönő országgyűlési képviselőtől. Tornai Tamás foglalta össze a politikus életútját és hangsúlyozta, hogy a Somló múltja, jelene és jövője személyes történetekkel, sorsokkal fonódik össze. Személyes emlékein keresztül idézte fel a térség fejlődését és a mindenkori közösségi összefogást. Méltatta a borvidék kulturális értékeit, valamint a Somló újjászületéséért a politikus által végzett több évtizedes közös munkát. Emlékeztetett arra, hogy a képviselő hosszú időn át segítette a borvidéket előbb Pápa polgármestereként, majd országgyűlési képviselőként is. Mint mondta, a közös munkának köszönhetően Somló visszakerült a hazai borászati térképre és sok esemény, rendezvény és persze kormányzati támogatás fűződik ehhez az időszakhoz.

A hegyközségi elnök jó egészséget és sok sikert kívánt a képviselő új tisztségéhez, és abban bízott, hogy a jövőben is lesz lehetőség az együttműködésre. Ezt követően búcsút vettek Kovács Zoltán leköszönő országgyűlési képviselőtől, aki 26 éven át dolgozott a térségért. „Amit tőle kaptunk, az leginkább segítség volt” – mondta róla Tornai, hozzátéve, hogy ez a hosszú együttműködés nyomot hagyott nemcsak a térségen, hanem az emberi kapcsolatokon is.

Kovács Zoltán leköszönő képviselő meghatottan köszönte meg a méltató szavakat és hangsúlyozta: a Somlóért végzett munka mindig közös erőfeszítések eredménye volt. Mint mondta, sem ő, sem más nem tudott volna egyedül ennyi mindent elérni, ehhez kellett a helyi borászok, környékbeli polgármesterek és a mindenkori kormányzat együttműködése is. Foto: RRZs.

Megemlítette, hogy a borvidék nemcsak borairól, hanem most már régészeti leleteiről is híres és a feltárt kincsek csak tovább erősítik a Somló hírnevét. Visszatekintett az elmúlt közel három évtizedre, amely során – mint fogalmazott – „sok öröm és szép eredmény született”. Képviselői munkája a végéhez ért, mivel a Magyar Nemzeti Bank egyik vezetői posztjára választották, ami összeférhetetlen a parlamenti munkájával. Zárásként gratulált minden borásznak az elismerésekhez és elismerően szólt az itt élők munkájáról: „a hegy szépül, a pincék bővülnek, a borok fejlődnek – mindez az itt élők szorgos keze munkája.”

Az eredményhirdetést követő a hegy lábánál lévő látogatóközpontban sétálókóstoló keretein belül 13 kiváló bortermelő mutathatta be 27 aranyérmes tételét a meghívott nagyközönség számára.

0
Kosár
  • No products in the cart.