A szabadság öröksége ma is utat mutat

Menyhártné Tanai Edit ünnepi beszéd közben, háttérben az Életjáték Társulat tagjai és Kaszap István. Fotó: RRZs.

Március 15-én Csabrendek lakói közösen tisztelegtek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt. Az ünnepi szentmisét követő megemlékezés méltó módon idézte fel a történelmi események szellemiségét, és a jelen közösségének is fontos üzeneteket hordozott.

Az ünnepség során az Életjáték Társulat irodalmi műsorral idézte meg a forradalmi időszak hangulatát, verseken keresztül villantva fel a lelkesedés és az áldozatvállalás pillanatait, valamint a szabadságharc lecsengésének drámai időszakát. A program különleges színfoltja volt Kaszap István énekes fellépése, aki előadásával tovább erősítette az ünnep emelkedett hangulatát.

Az ünnepi beszédet Menyhártné Tanai Edit képviselő mondta el, aki köszöntőjében hangsúlyozta, hogy 178 évvel ezelőtt a magyarság történelmének egyik legmeghatározóbb időszaka vette kezdetét. Kiemelte, hogy a forradalom nem csupán a függetlenség kivívásáról szólt, hanem a feudális társadalmi rend felszámolásáról és egy igazságosabb, szabadabb ország megteremtéséről is. Beszédében felidézte a márciusi ifjak- köztük Petőfi Sándor, Jókai Mór és Irinyi József- szerepét, valamint azt az összefogást, amely a forradalom napjaiban és a szabadságharc hónapjaiban példát mutatott az utókor számára. Hangsúlyozta, hogy bár a szabadságharc végül nem hozta meg a várt győzelmet, mégis maradandó értékeket teremtett: olyan jogi és eszmei alapokat, amelyek a mai Magyarország működésének is fontos pillérei. A megemlékezés során elhangzott, hogy a szabadság nem magától értetődő, hanem olyan érték, amelyért minden generációnak tennie kell. A résztvevők kokárdát viselve fejezték ki tiszteletüket azok iránt, akik életüket áldozták a nemzet jövőjéért.

Az ünnepség végén a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit Oszterhuber Antal honvédszázados emléktáblájánál.

0
Kosár
  • No products in the cart.