Május 24-én pénteken délután nagy érdeklődés mellett vette kezdetét az immár hagyománnyá váló gyereknapi rendezvény. A faluház udvarán gyűlt össze a település apraja-nagyja, ahol a rendezők számtalan ügyességi feladattal és persze ínycsiklandozó finomsággal várták a gyermekeket.
A kora délután kezdődő összejövetelen a szervezők minden korosztály számára tartogattak meglepetéseket. Az ügyességi feladatok és sorversenyek során a gyerekek különböző kihívásokban mérhették össze tudásukat egymással. A sorversenyek garantáltan mosolyt csaltak minden gyermek és szülő arcára. A programkínálatból nem maradhattak ki a régi népi játékok sem. A település vezetői különleges meglepetéssel is készültek, senkit sem engedtek haza a kis vendégek közül üres kézzel, frissen sütött palacsintával, csillámtetkóval kedveskedtek nekik, de a lovaskocsikázás sem maradt el.
