Háromszáz diák énekelt együtt

A zene világnapja alkalmából, október elsején a Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola és Óvodában közel háromszáz gyermek énekelte el Bárdos Lajos “Szellő zúg” című dalát. Az esemény célja az volt, hogy bemutassa, miként képes a zene összekapcsolni az embereket, segíteni egymás megértését, valamint megőrizni és közvetíteni a kultúrát.

Németh Noémi, az iskola ének pedagógusa, elmondta a diákoknak, hogy 1975-ben Yehudi Menuhin kezdeményezésére nyilvánította október elsejét a zene világnapjává az UNESCO. Menuhin szavai szerint: “A zene a káoszból rendet teremt; a ritmus a széttartót egységbe fogja; a melódia a megszakítottat folytonossá varázsolja; a harmónia az össze nem illőket összeegyezteti.”

Az esemény nemcsak a zene szeretetét és fontosságát emelte ki, hanem a közösség erejét is, amelyet a közös éneklés és a zene iránti közös szenvedély kovácsolt össze.

0
Kosár
  • No products in the cart.