Szeptember 26-án, a IX. „Játsszunk Mindannyian!” országos programon vett részt a Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulói. A rendezvény során a gyerekek különböző helyszíneken körforgásban oldottak meg változatos feladatokat, mint például betűvadászat, quíz játékok, gesztenyegyűjtés. Emellett a gyermekek saját digitális eszközeiket is használhatták egy-egy feladat elvégzéséhez.
Kaufmann Renáta, az iskola tanítója elmondta, hogy a játéknap az ország minden pontján szeptember 25-27. között valósul meg a Magyar Pedagógiai Társaság szervezésében. Hozzátette, hogy az iskola első alkalommal csatlakozott a IX. Játsszunk Mindannyian! Világjátékhoz kapcsolódó országos játéknaphoz. A program célja a hagyományteremtés egy meghatározott időpontban, ahol a gyerekek logikai, fejlesztő és társasjátékokkal, interaktív játékokkal, valamint sport játékokkal ismerkedhettek meg.
A játéknap kísérőrendezvénye a Régi Idők Játékai elnevezésű játékkiállítás volt, melyet az iskola aulájában örömmel és kíváncsisággal néztek végig az iskola tanulói mellet az óvodás gyermekek is.