A természet újjászületését, a tavasz eljöttét minden ember vallástól és nemzetiségtől függetlenül megünnepelték az ókori Rómában, de a germán törzseknél és az ősmagyaroknál sem volt ez másként. Érthető ez az évezredeket átívelő eufória, hiszen a természet feléled a téli álmából, a kopár és hideg nélkülözéssel teli hideget váltja az újjászülető természet, a halált legyőzi az élet, a sötétséget elűzi a fény. De vajon honnan ered a húsvét és mi köze van a hímes tojásoknak, nyulaknak, vagy épp a locsolkodásnak a keresztények legfontosabb vallási ünnepéhez.
Barangoljunk vissza az időben a rómaiak, a germánok és az ősmagyarok tavaszköszöntő ünnepeihez, és nézzük meg, hogyan találkoznak és férnek meg a modern ezek a keresztény húsvéti hagyományokkal!
Honnan „jön” a húsvét? – Tavaszünnepek a régmúltból
A húsvét a keresztény világ egyik legfontosabb ünnepe – Jézus feltámadására emlékezünk. De kevesen tudják, hogy már a kereszténység kialakulása előtt is ünnepelték az ókori emberek a tavasz érkezését? Minden antik és pogány kultúrának megvolt a maga ünnepe, amelyben örült az újjászülető természetnek, a hosszabb nappaloknak, a világosságnak, a melegre forduló időjárásnak, a friss legelőnek és a virágoknak, a természet újjászületésének.
A rómaiaknál például Flora istennőnek, a virágok úrnőjének rendeztek színes, vidám ünnepet – ekkor virágfüzérekkel díszítették fel városaikat és tánccal, játékokkal köszöntötték a tavaszt. A több istenhitű Rómában más istenekhez is kötődtek tavaszi rítusok – például Attis ifjú pásztor isten, vagy félisten halála és azt követő tavaszi feltámadása a természet örök körforgását jelképezte. A Kr.e. 3. évszázadban különösen népszerű Attis kultusz háromszáz évvel Krisztus előtt különös hasonlóságot mutat Jézus kereszthalálával és az azt követő feltámadásával. Nem csoda, hogy az ókori keresztény ember könnyebben befogadta a keresztény vallás egyes elemeit, főleg az élet-halál-újjászületés motívumát.
A germán népek is ünnepelték a tavasz istennőjét, akit sokan Ostara vagy Eostre néven ismernek – innen származhat az angol Easter (húsvét) szó. Az ő ünnepéhez is kapcsolódott a nyúl és a tojás – mindkettő az élet és a termékenység ősi szimbóluma.
Az ősmagyar hagyományokban a természet ciklikusságához kapcsolódó szokások szintén fontos szerepet kaptak. Tavasszal kezdődött az új év mezőgazdasági szempontból, ekkor tartották a termékenységet és az életet segítő rítusokat. A tűzugrás, a vízbevetés, mely a locsolkodás elődje lehetett és a termékenységi varázslatok – mind a természet ébredését ünnepelték.
Amikor a kereszténység elterjedt, ezek a régi ünnepek nem tűntek el – sok szokás, jelkép és gondolat „átköltözött” az új keresztény ünnepekbe. Így lett a húsvét egyszerre vallási emlékezés és a tavasz örömteli köszöntése is. Ma ezért festünk tojást, díszítünk virággal, és locsolkodunk – egyszerre őrizzük a természethez kötődő hagyományokat és ünnepeljük a keresztény húsvétot, Jézus kereszthalálát és feltámadását is.
