Kiállítás nyílik a kézműves szakkör termékeiből

Április 22-én a veszprémgalsai közösségi ház ismét megnyitotta kapuit az alkotás nemes célja előtt, hiszen keddenként a Nemzeti Művelődési Intézet és az ASzakkör program támogatásával elmerülhettek a „galsai” lakosok a mézeskalácssütés és a papírfonás rejtelmeibe.

A papírfonó szakkör izgalmas és kézügyességi kihívásokkal teli órákat ígért ismét a résztvevőknek, akik megtanulhatták a papírból készített fonott dísztárgyak alapjait. Ezzel párhuzamosan zajlott a mézeskalács szakkör, ahol a résztvevők belekóstolhattak a mézeskalácssütés és díszítés finomságaiban. Az édes illatok kísérete mellett ismét szuper közösségi élményekkel térhettek haza a résztvevők.

Simon Gáborné, a szakkör vezetője megosztotta velünk, hogy ASzakkör programjait már a tavalyi évben kezdték, mindegyik program 20 alkalmas. Hozzátette, hogy a mézeskalácssütés foglalkozásaival már a finisben járnak, de a papírfonásban még nyolc izgalmas alkalom vár a résztvevőkre. Örömmel jelentette be, hogy a sikeres szakkörök során készült alkotásokból egy közös kiállítást is rendeznek majd, amelyet 2025. június 21-én tárnak a közönség elé. Ez az esemény remek alkalom lesz arra, hogy megmutassuk a közösségi művelődés keretein belül született értékeket, és egyúttal emléket állítsunk az új generációk számára. – fejezte be gondolatait.

A szakkörök az ASzakkör program 2024/25-ös évadának részeként valósultak meg, amely csaknem 2700 kisközösségben indult el Kárpát-medence szerte. Az esemény újdonságai között szerepelnek a palóc hímzés és a horgolás zsinórfonallal, amelyek az online tudásmegosztó felületen is tanulmányozhatók, segítve ezzel a résztvevők fejlődését és a szakkörszervezők munkáját.

0
Kosár
  • No products in the cart.