Emelkedett hangulatban került sor az új piactér átadására Iszkázon, melyet az Európai Unió 105 millió forintos támogatásával hoztak létre. Cseh József polgármester büszkén jelentette be, hogy a beruházás révén egy régi álom vált valóra, amely nemcsak a helyi termelőknek és lakosságnak, hanem az önkormányzatnak is előnyös lesz. A polgármester kiemelte, hogy az elmúlt öt évben számos fejlesztés történt a faluban, többek között az iskolaépület felújítása, új játszóterek és orvosi rendelők korszerűsítése, valamint a falubusz beszerzése. Ezek a projektek hozzájárultak a község folyamatos megújulásához és fejlődéséhez, valamint a település népesség megtartó képességéhez.

Kovács Zoltán, a térség országgyűlési képviselője, a piac jelentőségét hangsúlyozva arra hívta fel a figyelmet, hogy a modern online világban, ahol az emberek az ételt is online rendelik nagyon fontos a közvetlen emberi kapcsolatok ápolása, amelyre a helyi piac lehetőséget is ad. Az ilyen piacok létrehozása a vidékfejlesztés keretében azon túl, hogy a termelők és vásárlók közvetlen találkozását lehetővé teszi, lerövidíti a kereskedelmi láncot, így közvetlenül eljuthat az áru a kistermelőtől a vásárlóig. Hozzátette, hogy ez az új épület, arra is alkalmat adhat a helyi közösségnek és az idelátogatóknak, hogy akár egy falusi disznóvágást megrendezzenek, amely manapság már turisztikai attrakció is. A falunapokat, vagy bármilyen szabadtéri rendezvény szabadtéri jellegét elronthatja a rossz idő, de egy ilyen fedett piactér biztonságot ad a szervezőknek, a rendezvényre kilátogató helyieknek egyaránt. Záró gondolatként az országgyűlési képviselő a helyiek figyelmébe ajánlotta és a közösség kovászának nevezte általánosságba véve a „jó polgármestert” így Iszkáz polgármesterét is, akivel példa értékű és a közösség javát szolgáló volt az elmúlt öt éves ciklus is.

Az ünnepélyes átadó után Kocsis Tamás plébános megszentelte az új épületet, amelyet a Veszprémi Szilágyi Táncegyüttes és a Tapolcai Musical Színpad előadása követett.