Május 8-án kezdetét vette Csopakon a XI. Országos Pálinka-és Törkölypálinka Verseny, amely május 10-ig tart. A verseny a kereskedelmi pálinkafőzdék számára jelentős megmérettetés, melynek keretében a legjobb pálinkák kerülnek kiválasztásra.
Ambrus Tibor, Csopak polgármestere büszkén nyitotta meg a XI. Országos Pálinka-és Törkölypálinka Versenyt, remélve, hogy a kis település méltó házigazda lesz a háromnapos megmérettetésnek.
A megnyitón dr. Nemes Imre, a NÉBIH elnöke hangsúlyozta, hogy a versenyen a magyar gasztronómia és kultúra szerves részét képező legjobb pálinkák kerülnek kiválasztásra. Kiemelte a pálinkák minőségének jelentős javulását, valamint a NÉBIH szupermenta terméktesztjeinek szerepét a tudatos vásárlás elősegítésében és a verseny eredményei pedig iránytűként is tud szolgálni a fogyasztók számára, hogy a minőségi pálinkákat válasszák. Burján Ernő a Nemzeti Agrár Kamara alelnöke, sok sikert kívánt a nevezett főzdéknek, és jó munkát kívánt a bíráknak. Úgy fogalmazott, hogy véleménye szerint prémium pálinkát, kizárólag csak prémium gyümölcsből lehet.
Kontrát Károly, a választókerület képviselője Csopakot a Balaton ékszerdobozának nevezte, és kiemelte a helyszín jelentőségét a pálinkakészítés hagyományai szempontjából is. Véleménye szerint ez a verseny nemcsak a pálinkafőzdék számára jelent kihívást és lehetőséget a minőség bemutatására, hanem a magyar pálinka hagyományainak és értékeinek megőrzését is szolgálja. Az elmúlt évtizedekben tett erőfeszítések eredményeként ma már világszínvonalú pálinkákat készíthetünk, és ez a verseny is ezt a tényt kívánja alátámasztani.-fejezte be ünnepi gondolatait.
Mihályi László a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke elmondta, hogy a rendezvénynek az eddigi legkisebb település ad otthont, amely elsőként fogadja a versenyt a Balaton környékén. A versenyen 328 kereskedelmi mintát neveztek be 40 kereskedelmi főzdétől, mely tételeket analitikai vizsgálatnak vetnek aléá. Elmondta, azt is, hogy a bírák kiválasztása egy hosszabb képzési folyamat, majd az azt követő vizsga eredménye alapján történik. A verseny bírálati folyamatáról azt mondta, hogy számítógépes rendszerrel végezik tavaly óta, amit idén tovább fejlesztettek. A cél az, hogy a nevezés és a tréningek is ezen a rendszeren keresztül történjenek a jövőben.-mondta. A versenyen többek között Magyarország legjobb pálinkáját, a legeredményesebb pálinkafőzdéket és a legjobb 10 ezer palack feletti tételeket választják ki a háromnapos megmérettetésen. A díjátó ünnepség 2024. június 20-án lesz Budapesten.