Horváth Zoltán, Kolontár polgármestere, szívhez szóló beszéddel köszöntötte a település idősebb lakóit szeptember 28-án az Idősek napja alkalmából rendezett ünnepségen. Az eseményen a község lakói összegyűltek a kultúrházban, hogy tiszteletüket és szeretetüket fejezzék ki az idősek iránt.
A polgármester beszédében hangsúlyozta, hogy bár az Idősek Napja egy egynapos ünnep, a szépkorúakra való figyelemnek ennek ellenére mindennaposnak kellene lennie. „Bármerre megyünk a településen, minden háznak, dombnak, öregfának története van, és mindegyikhez kapcsolódik egy személy” – mondta Horváth Zoltán. Kiemelte, hogy az idősekkel való beszélgetések során sok emléket idézünk meg, amelyek gazdagítják a közösséget. Köszönetét és háláját fejezte ki a kolontári időseknek mindazért, amit a helyi közösségért tettek. „Köszönjük az áldozatos és sok verítékkel járó több évtizedes munkát, a közösségre szánt perceiket, és azt, hogy megteremtették azt a stabil alapot, amelyre mi fiatalabbak most nyugodt szívvel építkezhetünk” – mondta. Hangsúlyozta, hogy az idősek tapasztalata és bölcsessége nélkülözhetetlen a mai közösség számára.
Kolontár község önkormányzata nevében Illés József alpolgármester és Szíjártó Krisztián képviselő külön köszöntötte a település két legidősebb lakosát, a 90 éves Dombai Lászlóné, Annus nénit és a 89 éves Torma Jenő bácsit.
Az ünnepségen Kurdi Róbert ünnepi zenés műsorral kedveskedett az időseknek. Ezt követően Molnár Anna Veronika dalcsokra követett, majd Buzás Sándorné szavalatát hallhatták a meghívottak. Az idősek előadása sem maradt el, a Nyírádi Nyugdíjasklub “Riport” című zenés előadása csalt mosolyt az idős és fiatal arcokra egyaránt.