A Tornai Pincészet nyerte el Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka címet a Bor és Piac magazin által meghirdetett versenyen.
A megmérettetésben 2012 óta a birtokméretnek megfelelően három kategóriában zajlik a versengés. Kis, közép – és nagybirtok kategóriában vetik össze a szőlő ültetvényeket. A verseny elsődleges célja, hogy kiválasztásra kerüljön Magyarország legszebb szőlőbirtoka, mellyel természetesen a borturizmus népszerűsítését kívánják elérni a szervezők. A cél természetesen az is, hogy egyre nagyobb megbecsülést kapjanak az itthoni dűlők és hogy a hazai turisták a szőlőre ne csak úgy tekintsenek, mint a bortermelés alapanyagára, hanem mint a Pannon táj egyik fontos alkotóelemére. A verseny során a közönség szavazatai alapján választják ki az elődöntőseket és juttatják őket a döntőbe, ahol a végső helyezést egy szakmai zsűri pontozással ítéli oda.
Idén a legjobbak közé négy szekszárdi, kettő a mátrai, egy-egy birtok pedig a Badacsonyi és a Balatonfüredi-Csopaki, valamint a Somlói borvidékekről került. A szőlészeti és borászati szakemberekből és a MATE szőlészeti és borászati tanszékének professzoraiból álló zsűri tagjai a Somló-hegyen lévő Tornai Pincészetnek ítélték oda Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka címet, a nagybirtok kategóriában, valamint a zsűri pontszámai alapján a verseny abszolút győztese is a Tornai Pincészet lett. Ez a neves elismerés azt mutatja, hogy a Tornai pincészet kiemelkedő munkájával és csodálatos szőlőültetvényeivel valóban méltó a figyelemre és megtérül a pincészet fenntarthatóságra, környezettudatosságra való törekvése. A birtokokra látogatva egyértelműen kitűnik, hogy a termelés során fontos szempont a fenntartható gazdálkodás, amely hozzájárul a természeti környezet megóvásához és a minőségi szőlő és bor készítéshez. Tornai Tamás a pincészet tulajdonosa lapunknak elmondta, hogy nagy öröm és megtiszteltetés elnyerni a „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka” címet, főleg a nagybirtok kategóriában. Úgy fogalmazott, hogy ez az elismerés további motivációt jelent a magas minőség melletti elköteleződésben. Megköszönte a munkatársak áldozatos munkáját és hozzátette, hogy a birtokon mindenki büszke a Tornai Pincészet hazai és nemzetközi sikereire és arra, hogy ezzel a munkával hozzájárulhatnak Magyarország szőlészeti és borászati kultúrájának népszerűsítéséhez.
A versenyen a Kisbirtok kategóriában a Tagyon Birtok (Balatonfüred-Csopak) érte el az első helyet, míg a Középbirtok kategóriában a Vesztergombi Pince (Szekszárd) bizonyult a legjobbnak.