Kerta Község Önkormányzata nőnapi ünnepségre várta a település hölgyeit március 8‑án a kultúrházba, hogy közösen mondjanak köszönetet mindazoknak, akik családban, munkában és a falu életében is fontos szerepet töltenek be.
A rendezvényen Rózsa Zoltán polgármester beszédében kiemelte, hogy a nőnap jó alkalom arra, hogy a férfiak kimondják azt, amit talán egész évben gondolnak. A világ sokkal nehezebben működne a nők nélkül. Hangsúlyozta, hogy a nők mindennapi helytállása, gondoskodása és kitartása nélkülözhetetlen a családok és a közösségek életében. Mint fogalmazott, a nők különleges képességekkel rendelkeznek, ők egyszerre tudnak helytállni a munkában, a családban és a közösségi életben is, miközben sokszor olyan dolgokat is észrevesznek és megoldanak, amelyek mások figyelmét elkerülik. A polgármester köszönetet mondott mindazért a munkáért, szeretetért és türelemért, amelyet a nők nap mint nap adnak környezetüknek.
A köszöntőt követően Ábrahám Tibor énekes műsora színesítette a nőnapi rendezvényt. Majd a program zárásaként a képviselő-testület tagjai virággal kedveskedtek a rendezvényen megjelent hölgyeknek és asszonyoknak, ezzel is kifejezve tiszteletüket és megbecsülésüket.






