Jelentős, európai uniós forrásból megvalósuló fejlesztési program indult a Balatonfüredi Tankerületi Központ működési területén, amely a sajátos nevelési igényű gyermekeket ellátó intézmények munkáját segíti, hogy a térségben élő gyermekek korszerűbb eszközökkel, felkészültebb szakemberek támogatásával és könnyebben elérhető ellátáshoz juthassanak.
Sümegen, az inkubátorházban tartott sajtótájékoztatón mutatták be a projektet, amelynek összértéke 115,58 millió forint, ebből 94,07 millió forint európai uniós támogatás, míg 21,5 millió forint hazai forrás. Fenyvesi Zoltán, a Balatonfüredi Tankerületi Központ igazgatója úgy fogalmazott, hogy a program három járás intézményeit- a Balatonfüredi, a Tapolcai és a Sümegi járás- fogja össze, és egy olyan komplex fejlesztést jelent, amely egyszerre támogatja a pedagógusokat és a gyermekeket. Kiemelte, hogy a pályázat lehetőséget ad a szakmai továbbképzésekre, valamint nagyszabású eszközbeszerzésre is. Mint mondta, több mint 1700 fejlesztő eszköz beszerzése már folyamatban van, emellett négy – részben hét személy szállítására is alkalmas – gépjárművet is vásárolnak. Hozzátette, a járművek a fejlesztő pedagógusok és az utazó gyógypedagógusok munkáját segítik, ugyanakkor a tanulók szállításában is szerepet kapnak. Fontos cél az is, hogy a beszerzett eszközök ne csak az állami fenntartású intézményekben legyenek elérhetők, hanem óvodák, egyházi és alapítványi intézmények is hozzáférhessenek.

Szűcs Attila szakmai vezető arról beszélt, hogy a projekt megvalósítása során kiemelt szempont volt az esélyegyenlőség és a hozzáférés javítása. Úgy fogalmazott, hogy a cél, hogy minél több gyermek jusson megfelelő fejlesztéshez, miközben a pedagógusok korszerű módszereket és eszközöket kapnak a munkájukhoz. A program részeként eszközkölcsönző rendszert hoznak létre, támogatják a hallássérült gyermekek ellátását segítő megoldásokat, valamint szakmai együttműködéseket és képzéseket is szerveznek a térség intézményei között. A projekt várhatóan 2026 nyaráig valósul meg.






