Öt gyermeke, 11 unokája és 14 dédunokája született a szépkorú asszonynak, aki 1924. február 20-án, száz évvel ezelőtt született Karakószörcsökön. Házasságkötése után költözött később Iszkázra, és azóta is ott él egészségesen.
Cseh József Iszkáz polgármestere és Szarka Gyula jegyző a Közös Körjegyzőség nevében köszöntötte Bordács Gyuláné, Bözsi nénit a 100. születésnapja alkalmából. A születésnapi jókívánságok után Bözsi néni elmondta, nem mindig volt ilyen jó élete, és visszaemlékezett arra az időre, amikor elvettek tőlük szinte mindent és megjegyezte, ha akkor abban az időben annyi segítséget kaphattak volna, mint most a fiatalok, akkor tehetősebben élhetett volna. Majd elpanaszolta, hogy a lábfájdalmai miatt nem tud kapálni már, vagy ásni és így a tavaszi munkákban sem tud részt venni, de a humora nem hagyta el, hiszen a beszélgetések között megjegyezte, ha valami szép legényt meglát, azért az még megdobogtatja ma is a szívét.
Bözsi néni egy nagy vidéki udvarban élt, ahol rengeteg szárnyas és négylábú vette körül. A család gondoskodott az állatokról és a megtermelt takarmánynövényekről is. Bözsi néni nagyon szerette a háziállatokat és nagyon jó keze volt hozzájuk. Lánya elmesélte, hogy nem volt mindig ilyen békés az életük. Hiszen amikor a TSZ-esítés jött, elvették tőlük a földeket és az állatokat is. Bözsi néni férje a TSZ-ben dolgozott fillérekért, amiből alig tudtak megélni. Bözsi néni mégis igyekezett beosztani azt a kevés pénzt. Disznókat hizlalt, és a takarmánynövényeket is gondozta. A munka sosem fogyott el és Bözsi néni mindig talált valami teendőt, és nagy gondot fordított arra, hogy a család tagjai valamennyien megfelelően tanuljanak. Azt vallotta, hogy a tudást a Jóisten tudja csak elvenni, amennyiben a tudásra nincs most szükség, majd lesz és akkor elő lehet azt venni- emlékezett vissza lánya az édesanyja tanítására.