A Kézilabda Klub Ajka utánpótlás edzői csapata szeptember 7-én, délelőtt egy izgalmas kézilabda dzsemborit szervezett a Fekete István – Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium József Attila utcai tornatermében Ajkán. A Fiatal kézilabdázók napja című esemény célja az volt, hogy a gyerekek megismerkedjenek a kézilabda alapjaival és játékos formában mérhessék össze tudásukat és ügyességüket egymással, megszeretve ezzel ezt a mozgásformát.
Az edzők különböző „megállókat” rendeztek be a gyerkőcök számára és fiatal sportolók segítségével mutatták be a sportág alapvető mozgásformáit, technikáit. A rendezvényre kilátogató gyermekek kis csapatokba rendeződve próbálhatták ki a megállók sporteszközeit, végrehajthatták az előírt játékos feladatokat. A feladatok végrehajtása közben mindenki megtalálhatta a számára legélvezetesebb kihívást és végrehajtva azt sikerélményekkel térhetett haza.
Székely István a Kézilabda Klub igazgatója a rendezvény elején elmondta, hogy reményei szerint a szakedzők és az idősebb játékosok közreműködésével sok gyerkőc kedvet kap a kézilabdázáshoz és a jövőben rendszeresen részt vesz majd a klub edzésein. A fiatal kézilabdások napján a KK Ajka NBI./B. felnőtt férfi játokosa, Zvolenszki Gergő és Buri Attila, a klub vezetőedzője Velky Péter, valamint Pelikán Milán az utánpótlás szakág vezetője, valamint a klub kapujának felnőtt őre Gyurkó Ádám, az NBI/B férfi csapat kapusa is segített a rendezvény lebonyolításában.