A Balaton Classic veteránautós túra immár 17. alkalommal került megrendezésre az elmúlt hétvégén. A résztvevők körülbelül 280 kilométeres versenytávon mérettették meg magukat, melynek egyik állomása Tüskevár volt, ahol mérőpontokat állítottak fel. Jakab Imréné a település jelenlegi alpolgármestere minden áthaladó versenyzőnek személyes jókívánságait fejezte ki, és Tüskevárról szóló képeslapot adott, ezzel is hozzájárulva a rendezvény különleges atmoszférájához.
A pénteki előfutamon a versenyzők nagy része a másnapi versenyre gyakoroltak, illetve eredményeik függvényében szerezték meg a szombati versenyre a rajtpozíciókat. A verseny Balatonalmádiból indult, Bakonybélen, Bakonykoppányon, Pápán, Pápadereskén át Nyárádon, Sitkén, Sárváron, -itt ebédeltek- keresztül, Jánosháza, Tüskevár, Devecser, Tótvázsony, Balatonfüred, Alsóörs útvonalon Balatonalmádiba felé. A megmérettetésen 140 autó vett részt, köztük feltűnt egy különleges, több mint 100 éves jármű is, amelynek bőrrel bevont karosszériája a múlt század eleji eleganciát sugározta.