Az NBII elitjében folytatja Ajka

Sikeresen zárta a férfi kézilabda NB II alapszakaszát a KK Ajka felnőtt férfi csapata. A 14 mérkőzésből 11 győzelmet arató együttes a felsőházi rájátszásban folytathatja a bajnokságot. Székely István, az Ajkai Kézilabda Klub szakmai vezetője szerint a nyáron újjáépített csapat egységes, erős közösséggé formálódott, és joggal bízhat egy érmes helyezésben a szezon végén.

Lezárult a férfi kézilabda NB II alapszakasza, amelyet a KK Ajka együttese eredményesen teljesített. A csapat 14 mérkőzésből 11-et megnyerve kvalifikálta magát a felsőházi rájátszásba, ahol a bajnokság legjobb együttesei között folytathatja a küzdelmeket.

Székely István, az Ajkai Kézilabda Klub szakmai vezetője értékelésében kiemelte, hogy a nyáron újjáépített csapat Horváth Péter vezetőedző irányításával nagyszerű közösséggé formálódott. Hangsúlyozta, hogy az együttes gerincét alkotó idősebb játékosokat saját nevelésű fiatalok is erősítik. Schell Dániel, Sárik Dániel, Lóránd Levente, Pernesz Levente, Kovács Milán, Rozmán Erik, György Ábel és Szekér Krisztián is bizonyította, hogy helye van a felnőtt csapatban. A klub számára nagy segítséget jelent a One Veszprém csapatával kötött szakmai együttműködés is, amelynek köszönhetően több fiatal játékos szerepelhetett Ajkán. A One Veszprémből érkező Vandra Máté, Tari Zsolt, Harnóczi Attila, Vudi Áron, Schmidt Ádám és Tóth Barnabás meghatározó szerepet vállalt a megfiatalított keretben.

A csapat motorját ugyanakkor az NB I/B-s időszakból itthon maradt rutinos idősebb játékosok adják. John András, Gyene Norbi, Baracskay Sanyi, Nagy Martin Olivér és Orbán Barni nemcsak a pályán nyújtanak stabil teljesítményt, hanem az öltözői hangulat és a csapategység megőrzésében is fontos szerepet töltenek be. Az idény során érkező új játékosok is gyorsan beilleszkedtek a csapatba. Molnár Marci, Kovács Gergő, Cserna Erik, Rozmán Patrik, Gyene Dániel, Manazya Felicián és Gajdos Dániel egyaránt hozzájárultak a jó szerepléshez.

Az alapszakasz utolsó mérkőzését követően készült közös fotó a KK Ajka NB II-es csapatával, a szakmai stábbal és az utánpótlás fiataljaival. A csapat 14 mérkőzésből 11 győzelemmel zárta az alapszakaszt, és a felsőházi rájátszásban folytathatja a bajnokságot. A képen nem a teljes játékoskeret látható. Fotó: RRZs

Székely István szerint a csapat játékát egy kemény védekezésre épülő, gyors ritmusú támadójáték jellemzi. A játékosállomány és az edzettségi szint jól illeszkedik ehhez a stílushoz, amelynek köszönhetően több látványos győzelmet arattak a szezon során. Külön sikernek nevezte, hogy az ősi rivális Várpalota csapatát oda-vissza sikerült legyőzni, ráadásul mindkét találkozó telt ház közel ötszáz szurkoló előtt zajlott. A szakmai vezető ugyanakkor megjegyezte, hogy egyetlen hiányérzetük, hogy az erős Balatonfüredi csapat ellen nem sikerült győzniük az alapszakasz során. A fiatal játékosokra komoly terhelés hárul, hiszen az NB II-es mérkőzések mellett az U20-as bajnokságban is pályára lépnek. A hazai nevelésű játékosok a Poór Tamás vezette másodosztályban szerepelnek, míg a veszprémi fiatalok az első osztályban gyűjtenek felbecsülhetetlenül értékes tapasztalatot.

A KK Ajka felnőtt férfi csapata a folytatásban a felsőházi rájátszás során a Tata, a TFSE, a MÁV Cunder és a Tatabánya U21 csapataival mérkőzik majd meg. A klub vezetése és játékosai bíznak benne, hogy a szezon végén akár dobogós helyezést is sikerülhet elérniük az NB II-ben.

0
Kosár
  • No products in the cart.