A veszprémi teniszélet egyik legizgalmasabb eseménye, a Veszprém Megyei Tenisz Bajnokság, május 12-én startolt el. A 40 Mind Ajka csapatai is megkezdte a küzdelmet a megyei első osztályban. Idén 10 csapat méri össze tudását, így a tavaszi szezonban 9 forduló vár a versenyzőkre.
A megyei első osztály a régió teniszéletének elit kategóriája, ahol a legjobb játékosok csapnak össze. A tavalyi szezonban veretlenül megnyert megye II-es bajnokság után az ajkai csapat feljutott az első osztályba, és céljuk, hogy a középmezőnyben végezzenek. A bajnokság színvonala országos szinten is kiemelkedő. – mondta Virág János az ajkai Tennis Club vezetője. Minden fordulóban négy egyéni mérkőzés és két páros mérkőzés zajlik. Minden győzelem egy pontot ér, így akár 3-3-as döntetlen is előfordulhat.
A szezon első mérkőzését idegenben, a veszprémi egyetemi pályán játszotta a 40Mind Ajka, ahol az egyik legerősebb csapattal, a Veszprémi Ászokkal mérkőztek meg. A Veszprém vármegyei I. osztály az országos megyei teniszbajnokságok között is kiemelkedő színvonalat képvisel, hiszen számos csapatban szerepelnek OB II-es, OB III-as játékosok, sőt, több egykori profi játékos is. – számolt be lapunknak Virág János. Bár az első mérkőzésen nem sikerült győzelmet aratni, a csapat tisztes helytállást mutatott, de a végeredményben 1:5-ös vereséget szenvedtek a Veszprémi Ászok csapatával szemben. – tette hozzá Peidl Péter csapatkapitány.

A második fordulóban már sokkal jobban kijött a lépés és a taktikai felkészültség is, a Balatonalmádiban azonos erőt képviselő Teniszkönyökök csapata ellen magabiztos, 5:1 arányú győzelmet arattak. A találkozón a kezdeti bizonytalanságok után gyorsan sikerült ritmust találni, és a koncentrált játék meghozta az eredményt.
A bajnokság izgalmasnak ígérkezik, és a következő fordulókban kiderül, mely csapatok tudják a legjobban kihasználni erősségeiket. A következő hetekben újabb komoly kihívások várnak a 40 Mind Ajka csapatára, de bizakodóan tekintenek a szezonra, és minden fordulóban a legjobbját kívánják nyújtani.
A 40 Mind Ajka csapata: Berta Norbert, Gácsi István, Ifj. Izsa Tivadar, Peidl Péter, Szabó Zoltán, Vass László, Virág János, Vörös László.






