Hektikus csatában, az utolsó pillanatban diadalmaskodott a KK Ajka Győrben

Fehér szerelésben, labdával a kezében a KK Ajka játékosa, Gyene Norbert. Fotó: RRZs.

A férfi kézilabda-bajnokság első mérkőzésén a KK Ajka Győrben mutatkozott be, ahol mindössze 50 néző előtt, fordulatokkal teli mérkőzésen 36–37-re győzött a hazaiakkal szemben.

A mérkőzés elején a fiatal győri együttes kezdett jobban, gyorsan kétgólos előnyt építettek ki, de az ajkaiak hamar egalizáltak (2–2). A folytatásban fej-fej mellett haladt a két csapat, egyik fél sem tudott komolyabb különbséget kialakítani (6–6, 9–9). A játékot sok hiba és pontatlan befejezés jellemezte mindkét oldalon. A félidő hajrájában ugyan háromgólosra nőtt a hazai előny, de a vendégek jól zártak, így a szünetre sikerült csökkenteni a különbséget. A második játékrészben egy szervezettebben védekező és hatékonyabban támadó ajkai csapat futott ki a pályára. Horváth Péter együttese előbb egyenlített, majd háromgólos vezetést szerzett (19–22). Úgy tűnt, sikerül megtörni a győriek lendületét, ám a hazaiak nem adták fel, a találkozó közepére ismét kiegyenlítettek (25–25).

Az utolsó percek igazi drámát hoztak. A győriek már három góllal is vezettek (35–32), amikor Baracskai Sándor kapus hőssé lépett elő, bravúros védésekkel tartotta életben a vendégek reményeit, sőt, gólt is szerzett. A hajrában a győriek kezében volt a győzelem, de Baracskai a meccslabdát is hárította. Az időn túli hétméterest Gyene Norbert hidegvérrel értékesítette, ezzel eldöntve a találkozót. A KK Ajka hatalmas küzdelem árán, szinte a sírból hozta vissza a mérkőzést, és végül egyetlen góllal megszerezte a bajnoki pontokat Győrben.

KK Ajka gólszerzői: Gyene 10 (5), John 6, Vandra 5, Tóth 4, Pernesz 4, Molnár 5, Baracskai 1, Nagy 1, Orbán 1.

0
Kosár
  • No products in the cart.