Ismét Ajkán a serleg

A képen a 40MIND Ajka csapata. Balról, elől: Szabó Zoltán, Vass László, Peidl Péter, Virág János, Izsa Tivadar. Balról, hátul: Berta Norbert, Czvetkó Attila, Vörös László, Gácsi István. Fotó: Ajkai Tennis Club.

Ismét Ajkára került a serleg, miután a 40Mind Ajka teniszcsapata megnyerte a megyei II. osztályú bajnokságot. A csapat kiemelkedő teljesítményt nyújtott az alapszakaszban és a rájátszásban is, ahol összességében a tíz fordulót megnyerték, ezzel bebiztosítva a bajnoki címet. A következő szezonban a a csapat egy szinttel feljebb, a megyei I. osztályban folytathatja szereplését, ami újabb kihívásokat tartogat számukra, de a csapat eltökélt, hogy ott is helytálljon.

A mérkőzések során az ajkaiak magabiztosan vették az akadályokat, minden ellenfelüket felülmúlták. Győzelmük nem csak a kitartó edzésmunkának, hanem az egységes csapatszellemnek is köszönhető. A játékosok elszántan küzdöttek, és teljesítményük meghozta a várva várt sikert.

A bajnoki cím elhódítása után nagy az öröm Ajkán. Peidl Péter csapatkapitány és Virág János -aki egyben az ajkai pálya üzemeltetője is-, úgy nyilatkoztak, hogy ez a győzelem a kitartó munka és az összetartás eredménye. Büszkék arra, hogy a játékosok, minden mérkőzésen a maximumot hozták ki magukból. Majd megköszönték a szurkolóknak a támogatást!

„A rájátszásban mutatott teljesítményünk megmutatta, mire vagyunk képesek együtt. A következő szezonban még erősebb ellenfelekkel kell versenyezni, de izgatottan várjuk a megyei I. osztály küzdelmeit, és mindent megteszünk azért, hogy ott is sikeresek legyünk.” – Peidl Péter.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
0
Kosár
  • No products in the cart.