Országos döntőbe jutottak az ajkai SZIK tanulói a jégkorong diákolimpián

Szombathelyen, a Trend Optika Jégcsarnokban rendezték meg a jégkorong diákolimpia egyik elődöntőjét március 3-án, ahol a Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda három korcsoportban is indított csapatot. Az intézmény történetében először vettek részt ebben a sportágban a diákolimpián, a diákok pedig kiváló teljesítménnyel mutatkoztak be, mindhárom csapat dobogós helyen zárta a tornát.

A Magyar Jégkorong Szövetség tájékoztatása szerint az idei diákolimpia iránt kiemelkedő volt az érdeklődés. Összesen 139 csapat nevezett négy korcsoportban, ami 793 diák részvételét jelenti. A magas létszám jól mutatja, hogy a jégkorong egyre népszerűbb a fiatalok körében, és országos szinten is jelentős igény mutatkozik a szervezett, versenyszerű diáksport-események iránt. Az országos elődöntők mérkőzéseit öt helyszínen rendezték meg: Szombathelyen, Baján, Debrecenben, valamint Budapesten, a Tüskesátorban és a Szilágyi úti Jégcsarnokban.

A Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda csapatait Szánóczki Szilvia testnevelő tanár kísérte a megmérettetésre. A csapatok mellett a pálya széléről két, szintén az iskolába járó válogatott játékos is segítette a fiatalokat. Faragó Luca és Ekker Áron biztatása sokat jelentett a mérkőzések során. A tornán a csapatokat egy váratlan kihívás is érte. A megszokott kapuk helyett ugyanis a tízperces mérkőzéseket a legkisebb méretű kapukra játszották, melynek mérete 30 × 17 cm volt. Ez teljesen más gondolkodásra és játékstílusra késztette még a gyakorlottabb játékosokat is, a diákok azonban gyorsan alkalmazkodtak a különleges körülményekhez, és eredményesen oldották meg a feladatot.
Szánóczki Szilvia elmondta, hogy az iskola történetében most először indultak jégkorongban a diákolimpián, és rendkívül büszke tanítványaira, akik kiválóan helytálltak a mezőnyben.

Az I. korcsoport csapata a második helyen végzett. A csapat tagjai: Kiss Márta Brigitta, Zéhman Lili, Lázár Ábel és Mikó Zalán. Fotó: RRZs.
A II. korcsoport együttese első helyet szerzett. A győztes csapatban Kiss Ádám, Kormány Ákos, Mikó Levente, Ravasz Vajk, Takács Dominik Botond, Takács Olivér Levente és Zéhman Botond szerepelt. Fotó: RRZs.

A III. korcsoport csapata harmadik helyen zárta a tornát.

A csapat tagjai: Takács Dominik Botond, Takács Erik Nimród, Takács Olivér Levente, Zéhman Botond és Zéhman Zsombor. Fotó: Zéhman Beáta

Az első és a második korcsoport dobogós helyezése továbbjutást ért, így ezek a csapatok képviselhetik az iskolát az országos döntőben. A finálét március 18-án Budapesten, a Tüskecsarnokban rendezik meg.
Szánóczki Szilvia köszönetét fejezte ki az iskola vezetőségének a támogatásért, az Ajkai Óriások Jégkorong Klubnak a felszerelés biztosításáért, az edzőknek a felkészítő munkáért, valamint a szülőknek a lelkes szurkolásért és biztatásért.

0
Kosár
  • No products in the cart.