Szezonnyitó teniszverseny Ajkán

Az Ajkai Tennis Club június 15-én rendezte a szezonnyitó férfi páros tenisztornáját. A verseny késő estig családias hangulatban zajlott, összesen 36 játékos részvételével, akik 18 „bolond” párost alkottak és harcoltak a győzelemért.

A teniszpálya üzemeltetője, Virág János, köszöntötte a résztvevőket és külön kiemelte a két meghívott vendéget, Horváth Istvánt és Szántó Józsefet, akik külsősként is hozzájárultak a verseny színvonalának emeléséhez. A torna, amely egykor csak „bolondos párosnak” indult, mára a legrangosabb események egyikévé nőtte ki magát az ajkai tenisz életben. Minden résztvevő számára a verseny megnyerése a cél. – mondta Virág János. Peidl Péter versenyigazgató ismertette a verseny szabályait, amelyek között szerepelt a “NO AD” szabály, amely szerint 40 egyenlőnél egy labda dönt a game sorsáról. A szettek négy nyertes gémig tartanak, és ha 4-4-nél áll az eredmény, akkor egy hetes távú tie-break dönt. A mérkőzések két győztes szettig tartottak, döntetlen esetén champions tie-break döntött. A párok kisorsolásában a klub legfiatal tagja Virág Janika segédkezett, egy erősebb „A” és egy gyengébb „B” kalapból sorsolta össze a párokat, mely természetesen gyakran eredményez bolondos párosítást.

A késő estig tartó, reflektorfénynél záruló küzdelem során a negyedik helyen Horváth Sándor és Molnár Márk párosa végzett. A dobogó harmadik fokára Horváth István és Molnár Jenő léphettek fel. A második helyen Peidl Péter és Fischli Szabolcs végzett. A torna idei győztesei Virág János és Török Norbert lettek. A szezonnyitó férfi „bolond” páros tenisztornán Béresi Sándor és Rába Sándor párosa kapta a különdíjat, mint a verseny legidősebb résztvevői.

Az Ajkai Tennis Club, 10 éve üzemel egy 4000 négyzetméteres gondozott sport komplexumban Ajkán. A létesítmény három salakos teniszpályának, klubháznak és parkolóknak ad otthont 11 éve, és 2018-ban prémium világítást szereltek fel az első két pályára, lehetővé téve az esti játékot is. Jelenleg a klubnak közel száz tagja van. A tagok többsége helyi, de a megyén belülről is látogatják a pályát, a minősége és a vonzó természeti környezet miatt. A rendezők remélik, hogy ez a rendezvény továbbra is hagyományként minden évben megrendezésre kerül, tovább erősítve a helyi tenisz családias közösségét. A torna során nem csak a sport szeretete, hanem a közösségépítés ismét fontos szerepet kapott. A játékosok mellett a kilátogató családok, szurkolók egyaránt élvezték a napot, amely az izgalmas mérkőzések mellett barátságos beszélgetésekkel, közös főzéssel és hangulatos esti gitár zenével és énekléssel telt.

0
Kosár
  • No products in the cart.