Magyarország legnagyobb powerlifting csapata, a God Gym Team ezen a hétvégén, április 25–27. között Kiskunfélegyházán méreti meg magát az Országos Liga Kupán – 52 fős csapatával, 64 nevezéssel vonul fel hogy újra bizonyítsa, az igazi erő a kitartásban és az összetartásban rejlik.
Németh Károly az egyesület vezetője, úgy nyilatkozott:
„Három éve életem központjává vált a sport, a God Gym Team vezetése, fejlesztése. Nagyon fontos számomra, hogy átlagemberek életét változtassam meg a sporttal – a csapattal, – a versenyzéssel. Kortól, nemtől függetlenül kutatom az utánpótlást, és hálás vagyok minden csapattársamnak, hogy bíznak bennem és velem tervezik a jövőt.”
Hozzátette, hogy az elmúlt évben rengeteg új tag csatlakozott az egyesülethez, akik ezen a hétvégén először állnak a színpadra. Felkészülten, egymást támogatva, egységben indulunk neki ennek a különleges hétvégének, ami egyszerre ígér dicsőséget, kihívást és felejthetetlen pillanatokat.- mondta Karcsika.
Ez a hétvége nem csak a versenyről szól. Ez a hétvége rólunk szól. A közösségről, a fejlődésről, a szenvedélyről, amit a sport ad nekünk.-fejezte be gondolatát a vezető.