A Vatikánban fehér füst jelezte, hogy a bíborosi konklávé sikeresen megválasztotta a katolikus egyház új, 267. pápáját 2025. május 8-án. Az új egyházfő az amerikai származású Robert Francis Prevost lett, aki a XIV. Leó nevet választotta. Az új pápa az Ágoston-rend tagjaként mélyen elkötelezett a misszionáriusi küldetés iránt.
A történelmi jelentőségű bejelentést Dominique Mamberti protodiakónus bíboros tette meg a Szent Péter-bazilika erkélyéről a hagyományos „Habemus Papam” („Van pápánk!”) felkiáltással. Ezt követően XIV. Leó pápa megjelent az erkélyen, és első apostoli áldását, az „Urbi et Orbi”-t („A városnak és a világnak”) is megadta. Köszöntőjében ezekkel a szavakkal fordult mindenkihez: “Béke legyen veletek és béke legyen a világban.” Ezt követően a hívőkhöz intézett felhívást, melyben így szólt: “Segítsetek nekünk, hogy hidakat és párbeszédet építsünk.”
Robert Francis Prevost 1955. szeptember 14-én született Chicagóban. Az Ágoston-rend tagjaként kezdte papi szolgálatát, majd hosszú éveket töltött Peruban misszionáriusként és püspökként. 2023-ban Ferenc pápa nevezte ki a Püspöki Dikasztérium prefektusává, amely a világ püspökeinek kinevezéséért felelős hivatal. Ugyanebben az évben bíborossá is kreálták. Megválasztása több szempontból is történelmi jelentőségű. Ő az első pápa, aki az Egyesült Államokban született, és az amerikai mellett perui állampolgársággal is rendelkezik, ami tükrözi nemzetközi tapasztalatait és kapcsolatait.